LakáshitelLakáshitel gyerekhez köthető támogatás igénybevételével

Az állam számos támogatást biztosít családok számára azzal a céllal, hogy könnyebben saját ingatlanhoz jussanak. Ezek a támogatások akár több millió forintot is jelenthetnek, vissza nem térítendő támogatás és hitel formájában egyaránt. Ugyanakkor a jelenlegi ingatlanárak mellett még kevésnek bizonyulhatnak, így nem árt tudni, hogy lakáshitel felvehető-e melléjük vagy sem.

Milyen állami támogatások vannak családok számára?

Először is nézzük meg, hogy milyen állami támogatások vannak, melyek a családosokat célozzák, és segíthetnek a lakáscélok megvalósításában.

CSOK, avagy Családi Otthonteremtési Kedvezmény

Az utóbbi években egyre népszerűbb a CSOK, mely a régi Szocpol mintájára készült állami támogatás. A lényege, hogy vásárlásra és építkezésre lehet igényelni vissza nem térítendő állami támogatást, mely a gyermekek számától függően a 600 ezer forinttól és 10 millió forintig terjedő összeg lehet. Házastársi és élettársi kapcsolatot is elfogad az állam, és megszületett, illetve tervezett gyermekekre is igénybe vehető. Természetesen a támogatásnak sok feltétele van, érdemes utána járni, hogy jogosultak vagyunk-e rá.

Falusi CSOK

A falusi CSOK a CSOK egy változata, melyet kifejezetten azok számára hoztak létre, akik távol a város zajától szeretnének tanyán és bizonyos kistelepüléseken szeretnének vásárolni lakást, esetleg házat. Emellett felújításra és korszerűsítésre is van lehetőség a Falusi CSOK keretösszegéből, amely a CSOK-hoz hasonlóan vissza nem térítendő támogatás. Ahogyan a CSOK esetén, úgy a Falusi CSOK tekintetében is ugyanazokkal a támogatási összegekkel számolhatunk: 600 ezer forint 1 gyerek, 2,6 millió forint 2 gyerek, és 10 millió forint 3 gyerek esetén. Arra is van lehetőség, hogy olyan ingatlan korszerűsítésére igényeljük a Falusi CSOK-ot, amelyet korábban CSOK-kal vásároltunk. Ebben az esetben viszont, csak a támogatási összeg fele igényelhető.

Babaváró hitel

Azok számára, akik most tervezik a családalapítást, és gyermeket terveznek a babaváró hitel lehet jó lehetőség. Egy kedvezményes hitelről van szó, mely kamatmentessé válik az első gyermek megszületése után, és három évig szüneteltethető. A második gyermek megszületésével újabb három évig mentesülhetünk a részletfizetéstől, a harmadik gyermek megszületésével pedig vissza nem térítendő támogatássá válik. Ráadásul önerőként is felhasználható a babaváró hitel.

Felvehető-e lakáshitel az állami támogatások mellé?

A támogatás jó lehetőség, ám önmagában a támogatási összeg még kevés, hogy saját ingatlant vásároljunk. Elnézve a jelenlegi ingatlan árakat, a támogatás mellé még legalább 10-20 millió forintra van szükség, hogy lakást, esetleg családi házat vehessünk. Adja is magát a kérdés, a támogatás mellé vehetünk fel lakáshitelt? A válasz alapvetően igen, ám a helyzet nem ennyire egyszerű. Lássuk a lehetőségeinket.

A CSOK vissza nem térítendő támogatás, így akár önerőként is használható, és természetesen lakáshitel is felvehető mellé. Létezik azonban az úgynevezett CSOK hitel, amely egy maximum 3 %-os kamattal bíró hitel, melyet a CSOK támogatás mellé lehet felvenni ingatlan építésre és vásárlásra. Általánosságban elmondható, hogy a CSOK hitel kedvezőbb, mint a piaci lakáshitelek, de természetesen dönthetünk úgy, hogy a CSOK támogatás mellé hitelt veszünk fel. Természetesen azzal is érdemes tisztában lenni, hogy a CSOK hitel mellé is fel lehet venni még egy lakáshitelt is, de a jövedelmünknek el kell bírnia mindkét hitelt.

A babaváró hitel egy hitel termék, még ha kedvezményes hitelről is van szó. Természetesen van rá lehetőség, hogy a babaváró hitel mellé vegyünk fel lakáshitelt, de ahogyan a CSOK hitel esetében, ebben az esetben is a jövedelmünknek el kell bírnia mindkét hitelt.